Akadémiai Kiadó

Az önéletírás nemcsak kalandos időutazás a gyermekkor elmosódott emlékein át, hanem az önéletíró által szerkesztett szöveg is, amely - néha torzítások árán - formát próbál adni a zabolátlan emlékképeknek. Rousseau - és nyomában Gide, Sartre - a jelen nézőpontjából, retrospektív módon építi fel élettörténetét és ábrázolja a személyiség fejlődését az életút bizonyos pontjáig. Azonban hiba volna kerek elbeszélést várni, hiszen az önéletírásra inkább egyfajta szaggatottság, töredékszerűség jellemző, ami a jelen és múlt idősíkok váltakozásának köszönhető. Az önéletíró minduntalan megszakítja az elbeszélés fonalát, hogy a szöveget magyarázattal, kommentárral, az emlékezés folyamatára utaló kifejezésekkel tűzdelje meg. A két idősík „összecsúszása" számos nyomot hagy az önéletrajzi szövegben, amelyek a szövegnyelvészet, pragmatika és stilisztika területéről kölcsönzött paraméterek alapján tanulságos elemzésekre adnak lehetőséget. A dolgozat az idősíkok váltakozásának kérdését vizsgálja három „prototipikusnak" tekinthető önéletírás (Rousseau: Les Confessions, Gide: Si le grain ne meurt, Sartre: Les Mots) kapcsán, és a vizsgált paraméterek alapján - összegzésképpen - kísérletet tesz az önéletírás és a fiktív önéletírás összevetésére, valamint az egyes művek konfigurációs sajátosságainak a felvázolására.